Üdvözlünk Kedves Olvasó!
Amikor gyermekünk születik gyökerestül felfordul körülöttünk a világ. Az eddigi jól bejáratott, megszokott, ismert világot felváltja egy ismeretlen, egy elágazókkal teli, örömmel, aggodalommal és izgalommal kikövezet út, amelyre felkészülni megpróbálhatunk, de előre kiismerni szinte lehetetlen.
Egy gyermek születése után egy nő sosem lesz már olyan, mint régen, a férfi és a nő kapcsolata egy újabb állomáshoz ér, s szerelmük gyümölcse átértékelteti velük életüket, és egy új fontossági sorrendet állíttat fel velük. Most már minden a gyerek körül forog, ha akarjuk, ha nem. Nélkülünk 24 órán belül éhen halna, elpusztulna.
A nők ma még többségében otthon maradnak gyermekükkel, s egyedül látják el őket napközben mindaddig, amíg férjük hazatér.
Ezt a magányt is hivatott enyhíteni, s új utakat mutatni az a keresztény szellemiségű Baba-mama kör, amely 2010-ben indult a felsőörsi parókián, lelkészasszonyunk vezetésével. A találkozásokon a közel hasonló korú gyerekek szabadon totyoghatnak, játszhatnak, ismerkedhetnek egymással, míg mi anyák (s olykor apák) közösen dalokat tanulunk, és egy-egy témáról, s persze mindennapjainkról beszélgetünk. A napi rutint jó megszakítani ezekkel a kéthetente ismétlődő alkalmakkal, a lelki felfrissülés és iránymutatást magunkkal visszük a dolgos hétköznapokba. A találkozások alkalmával jobban megismerhetjük egymást, a választott témák feldolgozása pedig közelebb visz Istenhez és emberhez egyaránt. A közösséget pedig nem elég akarni, építeni is kell, hogy földi utunk tartalmas és hittel teli legyen, irányt mutatva ezzel gyermekeinknek is.
2011. november 24., csütörtök
Meghívó
2011. november 14., hétfő
2011. november 1., kedd
2011. október 18., kedd
Klub
2011. október 7., péntek
Családos Kör
A tervek szerint minden hónap második vasárnap délutánján találkozunk majd!
Gyertek el!
2011. október 6., csütörtök
Babazászló
(A javaslat az én ötletem volt:))
A Népesedési Kerekasztal Három királyfi, három királylány mozgalma nyomán jött az ötlet, hogy ne csak gyászlobogó és nemzeti zászló lobogjon a Faluház előtt, hanem zászló adja tudtul mindenkinek, hogy a Felsőörs tovább gyarapodott!
A tervezett babazászló logója:
2011. szeptember 28., szerda
Elindult a blogunk!
Elindult a felsőörsi ökumenikus baba-mama klub blogja, azzal a szándékkal, hogy tájékoztasson benneteket a klub, az egyházközség, a falubéli és a környékbeli eseményekről, programokról, amelyeket érdemes felkeresni a kisgyermekes családoknak is!
Várom észrevételeiteket, ötleteiteket!
Váljon hasznotokra!
A.